Hatalmas várakozásokkal estem neki a játéknak, hiszen a film alapján drog- és fegyverkereskedelem, lányok futtatása, valamint gyilkosságok sora kell, hogy uralja a győzelemhez vezető utat. Ezt pedig tudomásom szerint kevés játék vállalta be idáig – nézzük, a SOA boardgame-nek mennyire sikerült.

sons-of-anarchy-board-game

A játék külső megjelenése egyáltalán nem vonzza a szemet, hiszen a mattfekete dobozon egyedüli mintaként a sorozat logóját és némi szöveget találunk. Ez mondjuk nem hátrány, hiszen a szakavatott szemek úgyis tudják mit keressenek, míg a társasjáték boltban csámborgó lurkók nem ezt fogják lekapni a polcról.

A kicsomagolás után azonban kicsit más a helyzet – megjelennek a változatosabb helyszínkártyák és a műanyag figurák, de alap színként azért továbbra is a fekete uralkodik. Ez persze nem baj, tökéletesen illik a sorozat hangulatához, a szereplők ruhájához és persze lelkivilágukhoz is.

sons-of-anarchy-men-of-mayhem-board-game-gale-force-nine-10

A játék maga leegyszerűsítve egy worker placement, bandaháborúkkal, kis alkudozós-átverős elemekkel megfűszerezve és persze dollárhegyekkel a középpontjában. Igen, minden a zöldhasúak körül forog, ebből kell a legtöbbet gyűjtenünk, hiszen a végső számolásnál ezen múlik a dicsőség.

Kezdetben választhatunk az ismert bandák közül, melyek más-más tulajdonságokkal és kezdő felszereltséggel bírnak. Sok különbség azért nincs köztük, kiegyensúlyozottnak tűnik a dolog és sok múlik a későbbi taktikázáson is.

A játéktábla nagyon hangulatos poháralátét méretű és formájú lapkákból rakható ki, melyek természetesen a szavatosságot is kitolják, hiszen véletlenszerűen kerülnek fel a játéktérre. További meglepetések is előkerülnek a játék közben, hiszen a körök elején felcsapott kártyák egyrészt plusz helyszíneket adhatnak az adott körben, de jelentős bónuszokat -vagy éppen “átkot”- is adnak egy-egy akció előtt vagy után.

maxresdefault

Ez utóbbiból nincs is túl sok, ennek ellenére mégis percek mennek el a tábla tanulmányozására és a helyes stratégia kialakítására. Attól függően, hogy hány taggal kezdünk, növelhetjük a kör elején kapott parancsainkat, melyek akciópontként szolgálnak. Ezeket egyesével, egymás után tudjuk felhasználni, de egyszerre csak egyet, ezután pedig a következő játékos léphet szintén egyet. Ez támadás és helyszínbónusz esetén változhat, de erre mindig az adott kártya hívja fel a figyelmünket. Pl. a helyszínt használva megkapjuk az érte járó pénzt (mondjuk a kupiból a bevételt), de egy plusz akciópontért eladhatunk még ott fegyvert további pénzért is. Vagy cserélhetünk drogra, amit aztán a kör végén a feketepiacon eladunk pénzért…

Ráadásul egy-egy területet egy körben csak egyszer lehet használni, így a fontosabb pénzcsináló kártyákért elég hamar harc tud kialakulni. A hangsúly ezért a helyszínek tulajdonságainak kiaknázásában van (mint látjuk, ez az egyik módja a kereskedelemnek és így a pénzszerzésnek), illetve a rivális klubok elleni megfelelő válaszlépések alkalmazásán. Ez azért fontos, mert támadás esetén akár alkudozhatunk is a kártyán lévő dolgokért (pénz, drogok, fegyverek) vagy harcolhatunk is az igazunkért, hogy a területet is beleértve minden a mienk legyen és a következő kört már ott kezdhessük, hiszen az embereink mozgatása is akciópontba kerül. Itt nagyon fontos megjegyezni az alkudozást, hiszen harc előtt vehetünk pénzért fegyvereket a többi játékostól, ezzel nagyban befolyásolva a lövöldözés kimenetelét – míg valakit pénzhez juttatunk, ami pedig a játék végén neki kedvezhet.

soa-gameplay

Az összetűzésben elesett tagok először a kórházba kerülnek, innen természetesen ki is hozhatjuk őket, de készüljünk fel arra, hogy ezt az ellenséges banda nem fogja szó nélkül hagyni és azonnal támadják majd a kórházba induló társunkat…

Mint látható, a játékban folyamatos a konfrontáció, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb ne akadjunk össze valamelyik vagy akár egyszerre több játékostársunkkal. A játék ezen aspektusa, a játéktér változatossága és ebből adódó szavatossága, valamint nem utolsósorban a témája egy nagyon egyedi élményt eredményez, melyet a sorozatot egyáltalán nem ismerők is nyugodtan kipróbálhatnak. Egy négyfős parti kb. két óra alatt lemegy, kellemes szórakozási lehetőséget nyújtva ezzel egy kisebb baráti társaságnak.

Zehy