Archive for the ‘KecskemétCON’ Category

2017. KecskemétCON XV.

2017.03.15.-2017.03.19.

Hihetetlen de már a nyolcadik éve találkozunk újra és újra Kecskeméten, és ezt folytatni is szeretnénk még jó sokáig. Hamarosan itt az tavaszi találkozó ideje amit  5 naposra tervezünk, de természetesen  a 3 napos verzió is választható.

Szokás szerint az étkezésben  lesz “A” illetve “B” menü, ez utóbbi lesz a vegetáriánus verzió.

Mindenki kiválaszthatja jelentkezéskor hogy melyik menüt kéri, lehet különbözőt választani egy napon belül is.

A helyszínen már nincs választási lehetőség, ezt mindenképp előre kell jelezni a táblázatban.
Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László körút 19.

KecskemétCON XV.

 

KecskemétCON X.

Eljött a tizedik kecskeméti találkozó ideje is, ez már egy jubileumi alkalom. Az elmúlt kilenc hétvége alatt sokan voltunk, sok játékkal ismerkedtünk meg, és az évek hosszú sora alatt barátságok is szövődtek.

Ezt most is folytatjuk mégpedig 2014.10.23 – 26.-ig ezt az alkalmat ismét összekötjük a munkaszüneti nappal így megvan a választási lehetőség a három illetve a négynapos rendezvényre.

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a 2014-es Esseni kiállítás már a hétvége előtt öt nappal befejeződik így biztosan játszhatunk sok  frissen érkezett 2014-es Esseni játékkal. Tehát biztosan garantált erre a hétvégére is az új játékok kipróbálásának  varázsa.

Szokás szerint az étkezésben  lesz “A” illetve “B” menü, ez utóbbi lesz a vegetáriánus verzió.

Mindenki kiválaszthatja jelentkezéskor hogy melyik menüt kéri, lehet különbözőt választani egy napon belül is.

A helyszínen már nincs választási lehetőség, ezt mindenképp előre kell jelezni a táblázatban.

 

Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László körút 19.

Jelentkezés

Részletek

KecskemétCON IX.

Eljött a kilencedik kecskeméti találkozó ideje is, amit ismét összekötünk a március 15.-i hétvégével, de sajnos most a plusz játéknap elmarad mert a szombati nap lesz az ünnepnap.

Így a tavasszal szokásos négy helyett, három napos hétvége kerül megrendezésre. A  2013-es Esseni játékokkal találkozhatnak azok, akiknek még nem sikerült kipróbálniuk az elmúlt hónapokban.

Az étkezésben  lesz “A” illetve “B” menü, ez utóbbi lesz a vegetáriánus verzió.

Mindenki kiválaszthatja jelentkezéskor hogy melyik menüt kéri, lehet különbözőt választani egy napon belül is.

A helyszínen már nincs választási lehetőség, ezt mindenképp előre kell jelezni a táblázatban.

 

Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László körút 19.

Jelentkezés

 

 

A táblázatban már megtekinthető a teljes menüválaszték!

A teljes információ itt

bajor4

bajor-etterem-kecskemet

header.jpg

KecskemétCON VIII. Társas és kártyajáték találkozó

2013.09.26.- 2013.09.29.-ig

Előzetes jelentkezés itt:

KecskemétCON VIII.

Részletek később…

 

 

Megjelent a Játékos Emberek Magazin első száma, amiben a KecskemétCON VII-ről is olvashattok egy rövid élménybeszámolót.

JEM Magazin

 


KecskemétCON VII.

 
Eljött a hetedik kecskeméti találkozó ideje is, amit ismét összekötünk egy munkaszüneti nappal és a március 15.-i hétvégével.

Így a tavasszal szokásos négy napos hétvége kerül megrendezésre. A  2012-es Esseni játékokkal ismét találkozhatnak azok, akiknek még nem sikerült kipróbálniuk az elmúlt két alkalommal.

Örömteli változás az étkezésben, ettől az alkalomtól kezdve lesz “A” illetve “B” menü, ez utóbbi lesz a vegetáriánus verzió.

Mindenki kiválaszthatja jelentkezéskor, hogy melyik menüt kéri. Lehet különbözőt választani egy napon belül is.

A helyszínen már nincs választási lehetőség, ezt mindenképp előre kell jelezni a táblázatban.

 

Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László körút 19.

 

A program nagy vonalakban:

2013. március 14. (csütörtök):

Délelőtti érkezés is lehetséges azoknak, akik már türelmetlenül várják az első játék lehetőséget. Az első közös étkezés a vacsora (opcionálisan az ebéd)!

2013. március 15. (péntek):

A 3 napra érkezőkkel az első közös étkezés a vacsora, de kérhető ebéd is. Egész nap játék, jó idő esetén a szabadtéren is.Valamint  Crokinole reggeltől-estig!

2013.március 16. (szombat):

Kinek-kinek kedve szerinti játék, illetve kirándulás az arborétumba.

2013. március 17. (vasárnap):

A búcsú ebéd Gábli, korlátlan fogyasztási lehetőséggel.

A hazaindulás nincs időhöz kötve, kinek mikor van kedve. Este 6-7h-ig maradhatunk!

A hétvégén az Anduril Lángja társas- és kártyajáték klub és a MATE társasjátékai lesznek megtalálhatók (legalább 50-féle). Természetesen szívesen látjuk a résztvevők kedvenc játékait is.Valamint egy válogatás a 2012-es Esseni társasjátékokból.
Költségek:

Utazás egyénileg autóval vagy vonattal, illetve busszal. Az utazás költsége az utazás módjától függ, Kecskemét Pesttől kb. 100 km-re található (autópályán).

 

A szállás és a napi háromszori étkezés díja:

 

Március 14-től 17-ig: 4 nap   29000.- (csütörtök vacsorától)  extra ebéd is kérhető, ennek ára 2000Ft

Március 15-től 17-ig: 3 nap   19000.- (péntek vacsorától)  extra ebéd is kérhető, ennek ára 2000Ft

 

Jelentkezéskor 4 nap esetén 15.000 Ft előleget kérünk, 3 nap esetén 11.000 Ft- ot!

A gyerekár 6 éves korig 50% tehát 14500.- illetve 10500.-

A gyerekár 6-14 kor között: 21000.- illetve 15000.-

Napijegy (két étkezéssel): 5000.-

Az előleget utalással lehet befizetni: Somoskői Ferenc (CIB bank) 10701379-54722491-51100005.

 

Szállás: két-, illetve háromágyas szobákban (külön fürdővel).

Étkezés: helyben.

A panzióban internet van.

Széchenyi-kártyával (OTP) és Erzsébet utalvánnyal is lehet fizetni.

Részvétel csak előzetes jelentkezés alapján!!!

 

A jelentkezéseket addig fogadjuk, amíg hely van – illetve ha kérdés merülne fel, itt lehet érdeklődni:

Somoskői Ferenc: fsomoskoi@gmail.com vagy

Vincze Szilvi: gyerejatszani@gmail.com

 

Még egy fontos! A JÁTSSZ egyesület adószáma: 18699911-1-42 Idén is várjuk szeretettel az 1%-os felajánlásokat, hogy mindig tudjunk új és érdekes játékokat vásárolni, amivel örömmel játszhattok!

 

Köszönjük!

Jelentkezés


Crokinole bemutató lesz Kecskeméten 2012.10.21.-én vasárnap.

Egy kis összefoglaló a játékról:

A Crokinole egy két személyes játék,de négy fővel csapatban is kitűnően játszható.
Az 1860-as években alakult ki Kanadában. Jelenleg szülőhazájában és Amerikában örvend a legnagyobb népszerűségnek.
A Crokinole egy nagyon pörgős és izgalmas,egy igazi versenyre termett játék. Nem véletlen,hogy világbajnokságot is rendeznek belőle.
A játék célja:
Mindkét játékosnak 12-12db korongot kell felváltva a játéktáblán az alapvonalról az értékes mezőkre pöckölnie.
Természetesen az ellenfél ebben megpróbálja megakadályozni a másik játékost,kiterelve annak korongjait a játéktérről,ezzel sajátjait hozva nyerő pozícióba.
A korongok elfogytával összevetjük az általuk elért pontszámokat.
Szeretnénk ezt a pörgős és izgalmas játékot népszerűsíteni és beindítani a hazai versenyek sorozatát.
Ennek első állomása Kecskemét, ahol bemutatójátékkal és igény esetén egy háziversennyel népszerűsítenénk eme remek játékot.

 

KecskemétCON VI. és 2012-es Esseni újdonságok hétvégéje

 

Ez a hétvége kicsit más lesz mint a többi, ugyanis az esseni új megjelenésű játékok kipróbálását összekötöttük a már hagyományos kecskeméti hétvégével és természetesen a munkaszüneti napokkal is.

Így a tavasszal szokásos négy napos hétvége kerül megrendezésre illetve még egy kicsit hosszabb is lesz azoknak, akik pénteken is szeretnének már játszani.

 

Gyere és JÁTSSZ Velünk!

 

Teljes információ:

http://anduril.hu/?page_id=1022

 

KecskemétCON V.

 

Mindent összevetve ez lesz a 15.-ik társasjátékos rendezvényünk. 2009
őszén kezdődött az első szervezés és azóta is tart, folyamatosan egyre
több résztvevő érkezik ezekre a hétvégékre, és az Anduril klubban
tartott több napos rendezvényekre is.

Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László
körút 19.

A program nagy vonalakban:
2012. március 15.- csütörtök: opcionális lehetőség, az igazi
társasjáték rajongóknak plusz egy nap játék 🙂
Az első közös étkezés a vacsora!
Fakultatív: Mare M(N)ostrum egész nap:-)

2012. március 16. – péntek
A négy napra érkezőknek pénteken teljes ellátás van.
Akik pedig három napra jönnek, az első közös étkezés a vacsora.
Egész nap játék, jó idő esetén a szabadtéren is.
Fakultatív: Éjszaka gyertyafénynél Arkham horror 🙂

2012. március 17. – szombat:
Akik a második átjátszott éjszaka után fel tudnak kelni, azoknak ismét
egész nap játék.
Fakultatív: Fauna. A játékot úgy kezdjük, hogy mindenki kitalál egy új
állatfajt 🙂

2012. március 18. -vasárnap:
Fakultatív: A reggel imával és munkával indul 🙂 Ora et Labora
Játék naplementéig :-))

A hazaindulás nincs időhöz kötve, kinek mikor van kedve. Este 6-7h-ig
maradhatunk!
A hétvégén az Anduril Lángja társas- és kártyajáték klub és a MATE
társasjátékai lesznek megtalálhatók (legalább 100-féle). Természetesen
szívesen látjuk a résztvevők kedvenc játékait is.

Költségek:
Utazás egyénileg autóval vagy vonattal, illetve busszal. Az utazás
költsége az utazás módjától függ, Kecskemét Pesttől kb. 100 km-re
található (autópályán).

A szállás és a napi háromszori étkezés díja:
Március 15-től 18-ig: 27500.-   4 nap
Március 16-től 18-ig: 18500.-   3 nap

Jelentkezéskor 4 nap esetén 15.000 Ft előleget kérünk, 3 nap esetén
10.000 Ft- ot!
A gyerekár 6 éves korig 50% tehát 13750.- illetve 9250.-
A gyerekár 6-14 kor között: 20500.- illetve 14000.-

Ezt vagy személyesen lehet átadni az Anduril Klubban (1133 Budapest,
Visegrádi utca 83/c),
vagy Somoskői Ferenc (CIB bank) 10701379-54722491-51100005.

Szállás: két-, illetve háromágyas szobákban (külön fürdővel).
Étkezés: helyben.
A panzióban internet van.
Széchenyi-kártyával és Erzsébet utalvánnyal is lehet fizetni.
Részvétel csak előzetes jelentkezés alapján!!!

 

A jelentkezéseket addig fogadjuk, amíg hely van –  illetve ha kérdés
merülne fel, itt lehet érdeklődni:
fsomoskoi@gmail.com vagy
gyerejatszani@gmail.com

Még egy fontos! A JÁTSSZ egyesület adószáma: 18699911-1-42
Idén is várjuk szeretettel az 1%-os felajánlásokat, hogy mindig
tudjunk új és érdekes játékokat vásárolni, amivel örömmel játszhattok!

Köszönjük!

Egy kis előretekintő 2012-re:

május elejére szervezzük a klub harmadik születésnapját,
a nyáron – júlisban –  egy túrázással egybekötött hétvégét,
ősszel ismét az elmaradhatatlan KecskemétCON VI.,
októberben  az Esseni újdonságok napja vagy akár hétvégéje, és
természetesen a szilvesztert is együtt ünnepelhetjük.

Magazinok
Támogatók
Webáruházak