Archive for the ‘Esseni újdonságok’ Category

KecskemétCON X.

Eljött a tizedik kecskeméti találkozó ideje is, ez már egy jubileumi alkalom. Az elmúlt kilenc hétvége alatt sokan voltunk, sok játékkal ismerkedtünk meg, és az évek hosszú sora alatt barátságok is szövődtek.

Ezt most is folytatjuk mégpedig 2014.10.23 – 26.-ig ezt az alkalmat ismét összekötjük a munkaszüneti nappal így megvan a választási lehetőség a három illetve a négynapos rendezvényre.

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a 2014-es Esseni kiállítás már a hétvége előtt öt nappal befejeződik így biztosan játszhatunk sok  frissen érkezett 2014-es Esseni játékkal. Tehát biztosan garantált erre a hétvégére is az új játékok kipróbálásának  varázsa.

Szokás szerint az étkezésben  lesz “A” illetve “B” menü, ez utóbbi lesz a vegetáriánus verzió.

Mindenki kiválaszthatja jelentkezéskor hogy melyik menüt kéri, lehet különbözőt választani egy napon belül is.

A helyszínen már nincs választási lehetőség, ezt mindenképp előre kell jelezni a táblázatban.

 

Gyere és JÁTSSZ velünk!

Helyszín: Kecskemét, Bajor Vendégház, 6000 Kecskemét, Szent László körút 19.

Jelentkezés

Részletek

Megérkeztek a válogatott Esseni újdonságok. Közülük pár játék kipróbálásra is került, ebből már elmondható a 2013-as év is jó volt a társasjáték megjelenések szempontjából.

Az alábbi címek már megtalálhatóak a klubban:

Amerigo

pic1550482_md

Concordia

concordia

Caverna: The Cave Farmers

Caverna

Glass Road

pic1784552Francis Drake

pic1616979_md

Madeira

pic1762708_md

Nations

pic1591406_md

Rokoko

pic1736527_md

 

Tzolkin: Tribes & Propheciespic1758469_md

 

és Barinak köszönhetően de nem utolsósorban:

Spyrium

pic1808509_md

 

 

746551e3bc8e795a8e772fd831d14a40_large

 

Egy érdekes hír: egy kicsit többet tudunk már Stefan Feld októberben megjelenő játékáról. Ebben az esetben is a Kickstarter segítségét veszik igénybe. A tegnapi napon indították a projektet és már több mint 50%-ban teljesültek a pénzügyi feltételek. Nem csodálkoznék ha három napon belül meg lenne a teljes összeg.

aad25cf024a0eb95579bf09606e867e4_large

366e3051f6eb0f8f32c4d6926ba2ab81_large

A 2013-as év minden téren érdekességeket fog hozni, de most saját véleményem szerint a Queen Games is erősít a táblásjátékok terén. Sok olyan játékot jelentet meg, amire meglepetéssel tekintettem. Itt egy pár kép a játékokról és link a BGG oldalra:

 

Kingdom builders

Vis Appia

Néhány játékról még nem lehet sokat tudni azon kívül hogy milyen a dobozborítójuk illetve mit tartalmaznak a játékok. Azt hiszem, ezekre a játékokra is lesz érdeklődés.

TemplarCrysis

 

Stefan Feld igazán készült a 2013-as évre, az eddig megjelent három jó játék után készül a negyedik, a Queen Games kiadásában, az Amerigo. Még nem volt év amikor ennyi játéka jelent volna meg, de reméljük még lesz. Egy biztos, kötelező darab a klub részére.

pic1550482_md

A játékról még nem jelent meg sok információ, mindenesetre újszerű mechanizmust ígér, amiben szerepe lesz egy kockatoronynak is. A játékosok Amerigo  Vespucci útját követik az új föld felfedezésében, Dél-Amerikában építenek településeket és hoznak létre kereskedelmi útvonalakat.

 

KecskemétCON VI. és 2012-es Esseni újdonságok hétvégéje

 

Ez a hétvége kicsit más lesz mint a többi, ugyanis az esseni új megjelenésű játékok kipróbálását összekötöttük a már hagyományos kecskeméti hétvégével és természetesen a munkaszüneti napokkal is.

Így a tavasszal szokásos négy napos hétvége kerül megrendezésre illetve még egy kicsit hosszabb is lesz azoknak, akik pénteken is szeretnének már játszani.

 

Gyere és JÁTSSZ Velünk!

 

Teljes információ:

http://anduril.hu/?page_id=1022

 

Magazinok
Támogatók
Webáruházak